A meditációról
A meditációnál az a cél, hogy kapcsolódjunk a legbelső tiszta Önvalónkhoz és ezáltal a Forráshoz, az isteni lényünkhöz. Ebben a tiszta állapotban a beáramlik a Fény, ami az energetikai rendszerünk tisztása által egy magasabb rezgésű állapotba emeli a lelkünket és a testünket.
A sámáni erővel támogatott meditációt egy rövid beszélgetéssel kezdjük, ahol minden résztvevő elmondja, hogy milyen céllal érkezett és hogy mit vár a meditációtól. Ez a szakasz segít a sámáni részem energetikai rendszeretekre való hangolódásában. Ezután indul el a meditáció a vezetésemmel, miközben a sámáni részem egyfajta transz állapotba esik, kapcsolódik hozzátok és elkezdi a segítő munkáját. A folyamat során végigmegyünk a 7 fő csakrán, ami során megtörténik a tisztításuk, harmonizációjuk és végső soron egy magasabb rezgésszintű állapotba való emelésük. A tisztítás során lehetnek testi érzetek és megjelenhetnek belső képek, sugallatok is. Traumák megjelenhetnek a mostani vagy előző életekből és fel is oldódhatnak. A meditáció végén van a nyugalmi szakasz, ahol főképp a csakrák harmonizációja történik meg.
A sámáni erővel támogatott meditációt mind csoportosan mind pedig egyénileg igénybe lehet venni. Lehetőség van online és személyes találkozóra is. Az időpontfoglalás menüpontban külön jelzem a csoportos alkalmak időpontját és azt is hogy személyesen vagy online történnek. Az egyéni alkalmakra személyes üzenetben vagy telefonon tudtok jelentkezni.